2010. július 26., hétfő

Tábori élmények

Tegnap hazajöttem Tatabányáról, a táborból. Nagyon jól éreztem magam, nagyon sok mindent tanultunk és sok mindent sikerült is megvarrni, persze bőven akad itthonra is befejeznivaló. A házigazda tatabányai lányok nagyon aranyosak, lelkesek és hihetetlen ügyesen szervezték meg és vezényelték le a tábort, szerintem mindenki elégedetten tért haza. Persze már van gyakorlatuk, hiszen ez volt a 4. táboruk. Remélem jövőre az 5.-en is ott lehetek !! Kicsit irigylem is őket, milyen jó lenne ilyen rendezvényt egyszer Győrben is szervezni! Majd pár év múlva talán sor kerül rá.
Nagyon élvezetem, hogy semmi mással nem kellett foglalkoznom ez alatt a két és fél nap alatt, csak a varrással.
A péntek délelőtt kicsit még lazábban telt, a 2 órás tábornyitó után aztán beindult a munka.
A mi csoportunk előszőr az őszirózsás terítővel kezdte, sikerült megvarrni, persze még a hátlapozás és a széle hátravan:
majd este az Afrika csillaga következett, amiből párna készül majd:
Pihenésképpen varrtunk pár egyszerű neszeszert is:

 A szombati nap a Forgó dervissel kezdődött, ez a minta nagyon szimpatikus nekem. Már a részeg ember lépéseit is szerettem, de ez még szebb annál, ha figyelsz a pontosságra, nem nehéz megvarrni:

Délután jött a táskavarrás, ami nem volt olyan könnyű, mint ahogy elképzeltem. De a végeredmény azért szép lett.

Varrtam még ezt a csillagmintát, utólag nem igazán tetszik a színösszeállítás, de gyakorlásnak megteszi:


Vasárnap délelőtt varrtuk az övtáskát, tényleg nagyon könnyű , lehet hogy fiús színben is varrok majd később egyet:

Aztán a Hidden Wels technikának sem tudtam ellenállni, az utolsó pillanatban kész lett pár blokk, így a táborzáró kiállításra azt is le tudtuk vinni. Tetszik ez a sok szín , lehet, hogy egy vidám takarót varrok belőle:

A kockában a kocka blokkra nem volt időm, de izgalmasnak tűnik.

Az biztos, hogy a másik csoportban tanított Brilliánst is meg fogom varrni, nagyon tetszik:

És hát az Oktogon is szép, tervbe vettem azt is:

Csak lenne egy kicsivel több időm :-((
Persze a vásárlásnak sem tudtam ellenállni, elcsábított pár anyag. Persze nem tudom, hogy a rózsaszín kislányos anyagokból majd kinek fogok varrni ennyi fiú mellett, de majd csak egyszer szükség lesz rá.
Boldizsár nagyon örült a traktoros anyagnak, azt hiszem addig fog majd szekálni, amíg nem varrok neki belőle valamit.

Itthon szerencsére minden rendben volt, Boldi már jobban van. Szerdán megyünk 10 napra Erdélybe, addig nem tudok írni, a blogokat követni. Nem tudom, hogy hogy fogom majd behozni a sok lemaradást az olvasásban :))
Férjem is szerencsésen hazaért a csúcshódítás után, szerencséjük volt, mert még a közelgő vihar előtt lejöttek a hegyről. Képeket a Mont Blanc túráról láthattok itt. (A "hősünk" :-)) piros kabátban van)
A foltvarró táborban készült képeimet pedig itt láthatjátok.
Alig várom már, hogy újra mehessek, köszönöm lányok!!

4 megjegyzés:

  1. Na, akkor:
    1. A férjed csodálatos képeket hozott, gratulálok a teljesítményéhez!! Kedvencem a 28. számú képe
    2. A táborban fantasztikus szépségeket tanultatok.
    3. A gyors neszik közül a baloldalinak 2 cip-je van? Hogy is van ez a neszi?
    4. A táskád fantasztikus, érdekelnének a pontos paraméterei, a belseje stb.
    5. A blokkok közül nem is tudnék választani, de talán az oktogon tetszik a legjobban.
    6. Jó nyaralást, kellemes időt kívánok!!

    VálaszTörlés
  2. Ménfőcsanakon idén lesz a 11. tábor :)) Szóval, Győr környékén is van :)) Szépségeseket alkottatok, és mennyi mindent ! Jó nyaralást !

    VálaszTörlés
  3. Szia! Nagyon tetszenek a munkáid, a színek, a stílus, minden!!Legkedvencebb a csíkos táskád :-) Gratulálok hozzá!!

    VálaszTörlés