2009. november 24., kedd

Sunbonett Sue



Nagyon megörültem, mikor egy kedves ismerősöm megkért, hogy varrjak valami kislányos dolgot,
valami rózsíszínűt. A három fiam mellett erre mostanában nemigen került sor. Az eredmény egy Sunbonettes párnahuzat lett, nekem nagyon tetszik. Aztán mégis kellett neki még valami fiús is, így született meg a zsebes tároló is.




2009. november 13., péntek

Megint lila

Gondoltam kipróbálom egypár táskába való apróság megvarrását, és megint egy szép lila anyag került a kezembe. Szerintem jó lett a végeredmény, annak ellenére tetszik, hogy eddig a lila nemigen tartozott a kedvenc színeim közé.


Tegnap szabadságom voltam, elég sok szabim felgyülemlett a GYED/GYES alatt, próbálom egyesével lassan kivenni. Így végre volt egy napom, amikor háborítatlanul varrhattam egy gyors ebédfőzés után és bölcsibe menés előtt. Bár reggel a Boldizsár felébredt és közölte, hogy ő beteg és nem megy bölcsibe. Biztosan megérzett valamit :-) Végre sikerült befejeznem a neszeszert, amit Colette varrónapján elkezdtem, valamint nekiálltam két babás dolognak (párna és zsebes tároló), majd ha készen lesz, felteszem a fotókat.


2009. november 10., kedd

Határtalanul




Vasárnap felmentünk Pestre a Várba megnézni a Határtalanul kiállítást. Ez volt az első alkalom, hogy láttam, nagyon szép munkákat állítottak ki. Próbáltam minél több fotót készíteni, mivel nem nagyon volt időm hoszabb ideig tanulmányozni a képeket, mert pici fiam is velünk volt, igaz addig a férjem azért figyelt rá.

A sok kép közül a kedvencem ez a kép, nagyon tetszik, hogy a térbeli hatást a tűzéssel alakították ki rajta:



2009. november 5., csütörtök

Lila táska

Úgy érzem, nem leszek olyan szorgalmas blogíró. Legalábbis úgy tűnik most. Bár ez a hét elég zsúfolt számunkra, mert Bence fiam most nyolcadikos, a héten vannak a nyitott kapuk a középiskolákban, így megvan a délutáni elfoglaltságunk. Persze azért nem visszük túlzásba az iskolalátogatásokat. Nagyon nehéz eldönteni, hogy mi legyen, hogyan tovább. Vajon sikerül-e jól dönteni?


Pár hete varrtam magamnak egy őszi táskát, ami azóta is a kedvencemmé vált.
A napokban pedig elkélszült egy lila táska is, ami ugyanazzal a ferdapántos technikával készült.

A képek sajnos nem igazán adják vissza a színeket, de azért szerintem így is látható a lényeg.

Már nagyon várom a hétvégét. Most már biztos, hogy vasárnap felmegyek megnézni a Céh Határtalanul kiállítását. Majd jövök az élménybeszámolóval.