2011. február 23., szerda

Megszületett

a kicsi sünike is. Egyik este, hirtelen nagy kedvem támadt ismét a sünihímzéshez, így már nem unatkozik a sünmama:-) Még mindig csak félig kész, azt hiszem hamarosan kép lesz belőle.

2011. február 17., csütörtök

A táskám párja

Elkészült a  nemrég varrt társkám párja is.
Hétvégén Szegedre megyünk barátnőmékhez. Nem csak sima látogatás lesz, hanem - mint minden évben -egybekötjük egy kis tanyasi disznóöléssel is. Jó buli lesz, igaz, hogy a nap végére jól elfáradunk, de megéri
a fáradozást a sok-sok finomság, amit aztán az autónk tetején haza is hozunk. Itthon, vasárnap este már csak annyi dolgom lesz, hogy mindent bepakoljak a fagyasztóba. És - ami a legnehezebb - hogy beosszuk a sok-sok finomságot, hogy kitartson a következő disznóvágásig :-)

Nem gondolkodtam sokat rajta, hogy mit vigyek a barátnőmnek ajándékba. Még az én táskám varrása közben eldöntöttem, hogy a Krisztának is ilyet varrok, barna anyagokból. Remélem tetszik majd neki.


Aztán varrtam a kisebbik fiának még egy fiús tolltartót, sajnos erről sem sikerült jó fotót készíteni.


Múlt vasárnap megint szülinapot ünnepeltünk a családban, öcsémék kislánya lett 3 éves. Kata egy korábbi ötlete alapján varrtam neki egy ruhát. Sajnos nem tudtam benne lefényképezni, mert az ajándékba kapott felmosó szett annyira lefoglalta, hogy nem volt hajlandó megpróbálni. Ez a lelkesedés - mármint a takarítás iránt - gondolom min. 10 év múlva majd jócskán alábbhagy :-)

És még valami, kaptam két fotót a kutyusról, akinek az autóvédő takaró készült. Hát szegényem igencsak meg van illetődve, azóta talán már megszokta és felszabadultabban foglalja el a helyét utazáskor.


2011. február 13., vasárnap

Gyakoroltam a tűzést

Nem tudom miért, de már régóta húztam, halogattam a dolgot, mármint hogy kukacolás helyett valami más mintát  is tűzzek. Valahogy féltem tőle. Aztán a múltkori szombati összejövetelünkkor a tűfestés mellett szó esett a szabad gépi tűzésről is. Ibolya mondott egypár jó tanácsot, így mikor hazajöttem, másnap neki is álltam, hogy - lesz ami lesz - kipróbáljam.
Adott volt egy táskának szánt alap, ami már korábban elkészült. Kaptam ugyanis a szomszédasszonyomtól egy kosárnyi horgolt terítőt. Nagyon izgatta a fantáziámat. Volt közötte egy egyszerű, kockás mintájú terítő, voltak natúr mintás anyagaim, így összeállt a nyári táska alapja:


Aztán elkezdtem tűzni. Egyre jobban belejöttem, elsőnek nem is rossz.



Majd elkészült a táska is, az újabb nyári táskám, ha addig oda nem ajándékozom valakinek :-))



Azt hiszem most már bátrabban nekiállok a tűzésnek, sőt azt terveztem, ha időm engedi, gyakorolni fogom a különböző mintákat. Hiszen a gyakorlat teszi a mestert, nem?

2011. február 12., szombat

Díjat kaptam

Díjat kaptam a CSOKI-FOLTos lányoktól! Köszönöm szépen!

http://4.bp.blogspot.com/_jCnG8E5pyFA/TVBFtYXyK1I/AAAAAAAABUs/1XzxjIcpJp0/s1600/201101311.JPG
Feltételek:

1. Írj egy bejegyzést, amelyben közzé teszed a Liebster-blog képet, és másold be ezt az útmutatót.
2. Linkeld be annak a személynek a blogját, akitől a díjat kaptad, és hagyj nála egy hozzászólást, hogy elfogadod a díjat, és add meg a bejegyzésed elérhetőségét.
3. Ezután gondolkodj el, melyik az a 3-5 blog, amelyiknek tovább szeretnéd adni a díjat, linkeld be őket a bejegyzésedbe, és értesítsd őket egy hozzászólásban a jelölésről.
4. Tehetséges kezdő blogolókat részesíts előnyben, ne olyanokat jelölj, akiknek több 100 követője van.


Továbbküldöm:

1. bruercsinek
2. dióhéjnak
3. czkrisztának
4. frivolinának

2011. február 10., csütörtök

Táska

Hétvégén varrtam egy táskát magamnak. Sajnos a kedvenc táskám füle annyira elrongyolódott már, hogy nem tudom hordani. Kénytelen voltam egy régebbi bőrtáskát keresni itthon, de majd megőrültem, annyira szokatlan és a saját készítésű táskákhoz képest kicsi volt. Így előszedtem az anyagaimat és úgy döntöttem, hogy egy színes, a kedvenc színeimből álló táskát varrok. Tetszik ez a szabásminta, azt hiszem még varrok majd ilyen fazont.


2011. február 6., vasárnap

Süni

Szombat délelőtt a csoporttal a tűfestést tanultuk. Ibolya segített nekünk, nagyon ügyesen elmagyarázta a legfontosabb teendőket. Nehéz volt eldönteni, hogy melyik fotót válasszuk. Először egy virágot szerettem volna aztán elcsábított a sünike. A munkát nagyon élveztem, egy baja van, hogy eléggé időigényes, így nem tudom,mikor fogok legközelebb nekiállni. Pedig a nagy süni mellé szeretnék még egy kicsit is csinálni.
Gondoltam, hogy a Boldinak majd tetszeni fog a süni, amikor hazajövök. Sajnos itthon nem jó hírrel vártak, már megint beteg lett. Alig ment két hetet oviba. Szegényem tegnap délután óta hány és ma már hasmenése is van, ma délutánig még a folyadék sem maradt meg benne. Így persze holnap megint nem megy oviba, mi meg törhetjük a fejünket, hogy megint hogyan oldjuk meg a dolgot. :-(

2011. február 4., péntek

Farsang

Tegnap elérkezett a várva várt nap, a farsang napja az oviban. Boldizsár olyan izgatott volt már szerdán este, hogy alig tudott elaludni. Hétvégén megvarrtam a ruhát, azóta szinte minden este abban van. Nagyon tetszik neki. Tegnap nagy sikere volt az oviban is. Ráadásul most két napos a buli , ma is beöltözhetnek a jelmezbe.