2010. április 28., szerda

Azok a puffok...

nem hagynak nyugodni. Nagyon megtetszett ez a technika, így megvarrtam kedvenc tavaszi táskámat kék színben is. Sőt - mivel maradt egy-két puffocska - így egy neszeszer is készült hozzá:


2010. április 21., szerda

Vidám táska

Ennek a vidám, tavaszi kék-zöld-rózsaszín táskának a története úgy kezdődött, hogy Boldizsárunk kinőtte a rácsos kiságyat. Már hetek óta tervezgettük, hogy veszünk egy új ágyat neki - amiről ő amúgy hallani sem akart, pedig alig fért el már benne, de láthatóan nagyon jól érezte magát a kis vackában. Egyik nap a munkahelyen is megemlítettem, hogy ágyat kellene vennünk, amikor egyik kedves kollégám megjegyezte, hogy nekik pont van egy gyerek fa ágyuk a garázs mélyén, amit már évek óta nem használnak, de minden darabja megvan és szívesen odaadják nekünk. Nagyon megörültünk, az ágy nagyon szép állapotban van, még egy napocskát és holdat is belefaragtak az oldalába. Azóta már elhoztuk, Boldizsár birtokba vette, bár első nap azt szerette volna, ha mindkét ágy a szobájában marad. Aztán - egy kis rábeszélésre - a nagyfiús ágy mellett döntött. :-)
Mivel kollégám nem fogadott el pénzt az ágyért, úgy döntöttem, varrok egy táskát a kis-nagylányának.
Így született ez a táska, a kislány nagy örömére :-)

2010. április 18., vasárnap

Boldizsár születésnapja

Szombaton szülinapot ünnepeltünk. Igaz, már 8-án három éves lett a fiatalúr, de az elmúlt hetekben a család minden aprósága betegeskedett, Boldi is alig lábalt ki a bárányhimlőből, ezért úgy döntöttünk, hogy egy héttel eltoljuk a családi ünneplést. Nagyon készült, szinte minden nap emlegette a szombatot, amikor jönnek a vendégek őt köszönteni. Meg ugye várta a "micimakkós" tortát, mert olyat szeretett volna. Szerencsére szép napos idő volt szombat délután, így a köszöntés után az udvaron játszhattak a gyerekek.
Varrtam neki egy mackót, aminek nem volt olyan nagy sikere, mint vártam, de ki tudja, lehet, hogy később majd sorra kerül. (Hónapokig csak egy süni volt, akit cipelt mindenhova, aludni nem tudott nélküle, de mostanában este elalváskor mindig más állat a kedvenc).
Még több kép a szülinapról itt található.

2010. április 14., szerda

Fali jegyzettartó

Ma délután megint szülinapot ünnepeltünk a Galagonyában. Évát köszöntöttük. Sokat gondolkodtam rajta, mit készítsek neki, próbáltam valami hasznos ajándékot kitalálni. Így született meg ez a fali parafa tábla, illetve a "ruhája":

Mikor megláttam ezt az anyagot, nagyon megtetszett.

Remélem sikerült örömöt szerezni vele :-)

2010. április 1., csütörtök

Nyuszikák

Az elmúlt napokban - vagyis inkább éjszakánként - nyuszivarrás volt a program,
ismerősöknek, locsoló kisfiúknak készültek ezek a nyuszikák. Olyan jópofák így együtt!

Végre eljutottam odáig is, hogy a koszorúmat húsvéti díszekkel feldiszítsem. Ezt a koszorút már kb. 10 éve csináltam, mindig az aktuális ünnepnek, évszaknak megfelelő díszek lógnak rajta. Egyik éven üvegfestéssel készült pillangóimmal a Praktika magazinban is megjelent.

A bejárati ajtóra végülis a textil koszorú helyett ez a vesszőből font dísz - amit Bence fiam csinált - került egy  patchwork tojással :