Történt ugyanis, hogy pár héttel ezelőtt a 14 éves kutyusunk elpusztult. Nagyon öreg volt szegény, az utolsó hetekben már nagyon gyenge, elig evett, már várható volt, hogy nem éri meg a tavaszt.
Már akkor elhatároztuk, hogy ha elpusztul, a következő kutyusunk egy magyar vizsla lesz. Én már régóta szerettem volna ilyen kutyust, vadász lányaként felnőve mindig vizslák vettek körül, nagyon szeretem őket.
Egyik ismerősöm ajánlotta, hogy nézzem meg a győri menhelyen, hátha lesz fajtatiszta vizsla.
Gondoltam , ennek kicsi az esélye, de azért nézegettem sűrűn a honlapjukat. Hát egyszer csak felkerült egy frissen talált egy év körüli kutya, szegény csontsovány állapotban. Rögtön elmentem megnézni, hát szerelem volt első látásra, ahogy a szemeivel nézett rám a rács mögül .... Gondoltam azért a fiúkkal is meg kell beszélni, így mondtam a gondozóknak, hogy másnap jövök vissza a papírokat elintézni, mert szinte biztos, hogy kell a kutyus. Alig bírtam ki, hogy másnap legyen, kora délután mentünk is a fiúkkal, hogy megnézzük Hannát, de sajnos eléggé érdekes modorban közölték velem, hogy már lefoglalták a kutyát.
Hát így történt, hogy péntek délután többször is elpityeredtem, ha a kutyára gondoltam , hazamentem, kezembe akadt ez a szép lila anyag és nekiálltam varrni.
Eddigis tudtam, de most már biztos vagyok benne, hogy a varrás nagyon jó terápia :-))
Hétvégén nekiálltam a pulcsik újrahasznosításának is, nagyon tetszik már most is :-))
