2012. március 7., szerda

Múlt pénteken...

a bánatomat varrtam bele ebbe a kis lilába, vagyis inkább kivarrtam magamból a bánatot.
Történt ugyanis, hogy pár héttel ezelőtt a 14 éves kutyusunk elpusztult. Nagyon öreg volt szegény, az utolsó hetekben már nagyon gyenge, elig evett, már várható volt, hogy nem éri meg a tavaszt.
Már akkor elhatároztuk, hogy ha elpusztul,  a következő kutyusunk egy magyar vizsla lesz. Én már régóta szerettem volna ilyen kutyust, vadász lányaként felnőve mindig vizslák vettek körül, nagyon szeretem őket.
Egyik ismerősöm ajánlotta, hogy nézzem meg a győri menhelyen, hátha lesz fajtatiszta vizsla.
Gondoltam , ennek kicsi az esélye, de azért nézegettem sűrűn a honlapjukat. Hát egyszer csak felkerült egy frissen talált egy év körüli kutya, szegény csontsovány állapotban. Rögtön elmentem megnézni, hát szerelem volt első látásra, ahogy a szemeivel nézett rám a rács mögül .... Gondoltam azért a fiúkkal is meg kell beszélni, így mondtam a gondozóknak, hogy másnap jövök vissza a papírokat elintézni, mert szinte biztos, hogy kell a kutyus. Alig bírtam ki, hogy másnap legyen, kora délután mentünk is a fiúkkal, hogy megnézzük Hannát, de sajnos eléggé érdekes modorban közölték velem, hogy már lefoglalták a kutyát.
Hát így történt, hogy péntek délután többször is elpityeredtem, ha a kutyára gondoltam , hazamentem, kezembe akadt ez a szép lila anyag és nekiálltam varrni.
Eddigis tudtam, de most már biztos vagyok benne, hogy a varrás nagyon jó terápia :-))

Hétvégén nekiálltam a pulcsik újrahasznosításának is, nagyon tetszik már most is :-))

3 megjegyzés:

  1. Érdekes eljárás volt HANNA esete ,de ne csüggedj hamarosan lesz egy még szebb vizsla a menhelyen, légy türelmes .
    Érdeklődéssel várom mi lesz a pulcsikból!
    a neszi pedig gyönyörű!

    VálaszTörlés
  2. Ó, megértem bánatod az öreg kutyusotok miatt! Vizsla ügyben próbálkozzatok esetleg fajta mentőknél. Van mindenféle kutyafajtára szakosodott mentő csapat, guglizzál rá esetleg...

    VálaszTörlés
  3. Mártikám sajnálom, hogy nem sikerült elvinni a kutyust. Nekem is kedvencem a vizsla fajta.
    A kis lila nagyon cuki lett!

    VálaszTörlés