2011. február 17., csütörtök

A táskám párja

Elkészült a  nemrég varrt társkám párja is.
Hétvégén Szegedre megyünk barátnőmékhez. Nem csak sima látogatás lesz, hanem - mint minden évben -egybekötjük egy kis tanyasi disznóöléssel is. Jó buli lesz, igaz, hogy a nap végére jól elfáradunk, de megéri
a fáradozást a sok-sok finomság, amit aztán az autónk tetején haza is hozunk. Itthon, vasárnap este már csak annyi dolgom lesz, hogy mindent bepakoljak a fagyasztóba. És - ami a legnehezebb - hogy beosszuk a sok-sok finomságot, hogy kitartson a következő disznóvágásig :-)

Nem gondolkodtam sokat rajta, hogy mit vigyek a barátnőmnek ajándékba. Még az én táskám varrása közben eldöntöttem, hogy a Krisztának is ilyet varrok, barna anyagokból. Remélem tetszik majd neki.


Aztán varrtam a kisebbik fiának még egy fiús tolltartót, sajnos erről sem sikerült jó fotót készíteni.


Múlt vasárnap megint szülinapot ünnepeltünk a családban, öcsémék kislánya lett 3 éves. Kata egy korábbi ötlete alapján varrtam neki egy ruhát. Sajnos nem tudtam benne lefényképezni, mert az ajándékba kapott felmosó szett annyira lefoglalta, hogy nem volt hajlandó megpróbálni. Ez a lelkesedés - mármint a takarítás iránt - gondolom min. 10 év múlva majd jócskán alábbhagy :-)

És még valami, kaptam két fotót a kutyusról, akinek az autóvédő takaró készült. Hát szegényem igencsak meg van illetődve, azóta talán már megszokta és felszabadultabban foglalja el a helyét utazáskor.


2 megjegyzés:

  1. Nagyon termékeny voltál.
    A táska nagyon szuper lett , a kis ruha meg tündéri,biztos örülnek neki!
    A kutyus már örül, nagyon otthon érzi magát,
    látszik rajt !

    VálaszTörlés
  2. A táska nagyon szép lett, a takarítási lázból való kigyógyuláshoz nem kell 10 év, elég lesz 2 is! Dorkámnál ennyi is elég volt! :) Sajnos! :))
    A kis ruhát nagyon cuki lett, de szívesen megnéztem volna a kis takarítók gyöngyszemén!!

    VálaszTörlés