2012. július 20., péntek

Tatabánya

Végre eljutottam odáig, hogy az elmúlt hétvégéról írjak pár sort. Gondoltam, hogy most is úgy lesz, mint mindig szokott lenni, hogy a táborból hazaérve rámzúdulnak egyéb itthoni dolgok, pedig milyen jó lenne ilyenkor olyan tempóban folytatni a varrást, ahogy azon a három napon tettük!
Idén is nagyon jól éreztem magam Tatabányán, a lányok sok-sok ötlettel készültem. Úgy döntöttem, hogy ezeket az ötleteket elraktározom magamnak későbbre és a táskavarrásra koncentrálok. Így készült el három táska és egy neszeszer (amit még nem fényképeztem le).
Az első, a darázsolt felsőrésszel. Elég pepecselős , de megéri a fáradságot :-)


A másodikat mikor megláttam, tudtam, hogy meg kell varrnom anyukámnak születésnapjára.



Azóta az elmúlt napokban született egy 'nagytestvére' is, mert amikor egyik ismerősöm meglátta, azt mondta, hogy neki ilyen kell, csak nagyobb méretben.

A kicsi válltáska azt hiszem az enyém lesz. Egyik ruhám aljából varrtam :-)

Azért varrtam egy kis gyors foltmunkát is a maradék anyagaimból. Úgyis szükségem van takarókra.
Azóta már kiegészítettem széltében és hosszában is egy-két sorral, már "csak" tűzni kellene.

 

5 megjegyzés:

  1. Szépek lettek!...Ügyes vagy és nagyon gyors is!

    VálaszTörlés
  2. Klasszak lettek!
    Küldtem hozzád egy érdeklődőt, Mosonszolnokon szeretne kezdő tanfolyamot. Nem tudom, vállalsz-e, de téged ajánlottalak.

    VálaszTörlés
  3. Márti látom tart a lendület. A kalocsait se felejtsd el!!

    VálaszTörlés