2010. április 21., szerda

Vidám táska

Ennek a vidám, tavaszi kék-zöld-rózsaszín táskának a története úgy kezdődött, hogy Boldizsárunk kinőtte a rácsos kiságyat. Már hetek óta tervezgettük, hogy veszünk egy új ágyat neki - amiről ő amúgy hallani sem akart, pedig alig fért el már benne, de láthatóan nagyon jól érezte magát a kis vackában. Egyik nap a munkahelyen is megemlítettem, hogy ágyat kellene vennünk, amikor egyik kedves kollégám megjegyezte, hogy nekik pont van egy gyerek fa ágyuk a garázs mélyén, amit már évek óta nem használnak, de minden darabja megvan és szívesen odaadják nekünk. Nagyon megörültünk, az ágy nagyon szép állapotban van, még egy napocskát és holdat is belefaragtak az oldalába. Azóta már elhoztuk, Boldizsár birtokba vette, bár első nap azt szerette volna, ha mindkét ágy a szobájában marad. Aztán - egy kis rábeszélésre - a nagyfiús ágy mellett döntött. :-)
Mivel kollégám nem fogadott el pénzt az ágyért, úgy döntöttem, varrok egy táskát a kis-nagylányának.
Így született ez a táska, a kislány nagy örömére :-)

2 megjegyzés: