2010. március 21., vasárnap

Táskavarrás Colette-nél

Szombaton megint egy élményekben és varrásban gazdag alkotónapon vehettem részt Colettenél.
Az elején bemutatott lehetőségek után szokás szerint mindenféle gondolat kavargott a fejemben, minek is álljak neki, de a puffok végül hatalmukba kerítettek és nekiálltam a "puffgyártásnak".

Természetesen most sem tudtam a zöld színtől elszakadni, bár többféle anyagot is vittem magammal, de nem volt kétséges, hogy ebből készül majd a táska.
Sajnos nagyon gyorsan elszállt az idő, a táska befejezésére nem volt ott idő, de elterveztem, hogy még aznap megvarrom, ha már benne vagyok a lendületben :-))

Persze, mikor hazaértem a Boldizsárt le sem lehetett vakarni rólam, az egész napos anyahiány miatt, így kora este garázst és vasútat építettem, de alig vártam már, hogy lefektessem. 1/2 10-kor neki tudtam állni, így végül befejeztem a táskát. Nagyon tetszik, biztosan sokat fogom hordani!

9 megjegyzés:

  1. NAGYON SZUPER LETT A TÁSKÁD ,SAJNÁLOM HOGY NEM TUDTAM ELMENNI , DE MAJD LEGKÖZELEBB

    VálaszTörlés
  2. Isteni lett a tasid, ezek a zöld színek... mindig Te jutsz róluk már az eszembe:-)))

    VálaszTörlés
  3. Nagyon ügyes és gyors voltál! Örülök, hogy találkoztunk és megismerhettelek!!!!!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szép lett, gyönyörűek ezek a zöldek, már szombaton is láttam, hogy csuda szép lesz :-) kedvet csináltál nekem is egy zöld táskához, persze előbb a barnaságom kell befejeznem, tegnap festettem meg a hiányzó anyagokat hozzá, remélem szombaton már vele lejtek.

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szép lett, igazán harmonikusak a színei, és nagyon jó a fazonja !

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szép és egyedi táskát varrtál.

    VálaszTörlés
  7. Csodás táskákat készítesz Márti! Kész vagyok az összestől, de ez a zöld nagyon szép! Ha egyszer ráérsz..... Kerekesné Kriszta

    VálaszTörlés