2012. november 13., kedd

Varrjunk együtt..

Mónikával, vagyis a Hopi-Patch közös varrás.
Amikor elérkeztünk a 25. blokkhoz, vagyis Mónika megírta, hogy itt a vége, nem goldoltam volna, hogy sikerül belátható időn belül összehozni a blokkokat. Akkor ugyanis a 7. blokknál jártam. Addig varrtam szorgalmasan, aztán valahogy mindig háttérbe szorította valami "fontosabb" varrnivaló. De eldöntöttem, hogy akkoris megcsinálom. Nekiálltam gőzerővel blokkokat varrni. Nem mondom, hogy közben nem forult meg a fejemben, hogy mégse csinálom, mert akadt közötte egy-két nem kedvenc. Persze azt az elején nem gondoltam volna, hogy pont a keltát fogom újravarrni, dehát az első - életem első példánya - annyira rondára sikeredett, és színben sem passzolt, hogy újra kellett varrnom. Közben megtetszett, kiredült, hogy mégse olyan nehéz ez! Az utolsó, a "joker" blokkon sokat gondolkodtam, aztán egyszer csak rakodás közben a  kezembe akadt egy kb. másfél éve varrt "majd valamire jó lesz, nagyon tetszik, megvarrom" redwork blokk zöld változatban. Nagyon megörültem neki, már ennyivel közelebb voltam a végéhez!
Így tegnap végül összeállt a fedlap, ami ugye még közel sincs kész, a neheze, a tűzés még hátravan.
Azt hiszem, most mindenképpen folytatnom kell, amíg tart a lendület, hiába tűnik még olyan messzinek a határidő, december 19-e :-))

A fedlap mérete kb. 170 x 170 cm:



A kedvenc blokkom, a katedrálablak, nagyon szerettem varrni:


                                  Az újravarrt keltám:

A megtalált "joker" blokk :


Nagyon szeretem varrni a kunyhómintát is:


A vihar a tengeren blokkot is nagyon szerettem:

2012. november 6., kedd

Márton napi libák...

készültek a hétvégén. Bár már csak egy szomorkodik otthon, mert egyet elvittünk belőle is az oviba, ahol Liba-hetet tartanak :-))

Itt a szabásmintája:


,