2011. január 31., hétfő

Megfejtés

Köszönöm a tippeket, jókat derültem rajtuk, nem rossz ötlet ez a legós takaró sem, néha nagy szükségem lenne rá nekem is! És elképzeltem az Ágit, ahogy cipeli be a fát :-))
Szóval ez a takaró, egy Szamovár-tartó :-)), vagyis egy Szamovár (Szami) névre keresztelt kutyus ülő/fekhelye lett egy ismerősöm autójában. A fülekkel lehet a fejtámlákhoz rögzíteni, állítólag hétvégén kipróbálták, remélem tetszett a kutyusnak is!!


Szombaton olyan gyönyörűek voltak zúzmarás fák, bokrok a kertben, hogy nem bírtam ellenállni, le kellett fényképeznem:

2011. január 29., szombat

Találós kérdés


A múlt héten készültem el ezzel a nem igazán foltvarrós darabbal. Ez egy háromrétegű, szokásos szedvics szerkezetű 150 x 200 cm nagyságú valami, ami lehetne egy sima takaró is, de nem az, mert két szemközti végén van kettő illetve három fülecske. Na szerintetek mi lehet ez? Aki kitalálja, az kap valami apróságot tőlem :-)




Eléggé eltűntem mostanában. Ez nem azt jelenti, hogy nem varrok, de nagyon sűrű napjaim voltak-vannak.
Nekiálltam egy Hidden-wells csíktechnikával készülő ágytakarónak, majd mutatok róla részleteket, mert azt még nem tudom, hogy mikor lesz kész.
Jövő héten farsang lesz az oviban,így mára jelmezvarrást terveztem. A Boldi tűzoltó szeretne lenni.
Hiába mondtam neki,hogy a tűzoltóknak fekete a ruhájuk, ő ragaszkodik a piros ruhához. Hát ha piros kell, akkor legyen piros. Találtam a szekrényben még a nagyok idejéből megmaradt klasszikus piros kismamaruhát. Azt hiszem majd ez fog átalakulni tűzoltó egyenruhává :-))

2011. január 12., szerda

Szülinap

Születésnapot ünnepeltünk hétvégén. Bence 15 éves lett! Hihetetlen, hogy ilyen gyorsan megnőnek, apró kisgyermekből nagy kamasszá válnak. Ilyenkor mindig eszembe jut az a fagyos, ónos esős szilveszter 1995-ben, amikor ki se lehetett lépni a lakásból, annyira csúszott minden. De azért mire menni kellett a kórházba, január 9-én már megenyhült az idő. Mintha most lett volna...  Isten éltessen sokáig kisfiam!

Aztán végre megszületett az idei első varrományom is. Annak ellenére, hogy múlt héten még otthon voltam, nem varrással múlattam sz időt, hanem az elmaradt takarításokat próbáltam bepótolni.
Aztán a hét vége felé már végre leülhettem varrni is, ami már nagyon fontos , rég eltervezett munka volt, ugyanis babalátogatóba készülünk immár tavaly március óta. Akkor született meg unokahúgom kisfia. Igaz, nem akartam elkapkodni a látogatást, de azért ennyire elhúzni se. De most végre elkészült az ajándék, egy bálna formájú babzsák személyében, így minden akadály elgördült a látogatás elől.
Vagyis pénteken még úgy tűnt, hogy végre szombaton elmehetünk hozzájuk, de szombatra a Boldizsár beteg lett, így mivel nem kartunk bacikat vinni, megint tolódik a dolog. De majd csak odaérünk egyszer. Végülis ezt az ajándékot talán nem növi ki olyan gyorsan a kis lurkó :-)

2011. január 2., vasárnap

BUÉK

Megint eltelt egy év. Nem tudom,ti hogy vagytok vele, de úgy érzem, hogy mindez nagyon gyorsan történt.
Mindegyikőtöknek nagyon sok boldogságot , jó egészséget kívánok ebben a 2011-es esztendőben is!
Na és persze nagyon sok "alkotás" kerüljön ki a kezeink közül :-))
Épp ezért, azért újév napján is varrtam egy kicsit, mert ugye amit aznap csinál az ember, azt csinálja egész évben :-))

Még a két ünnep között mentünk látogatóba unokabátyámékhoz. Mindegyiküknek saját készítésű ajándékot varrtam. Ahogy hallottam, a lányoknak nagyon tetszettek a virágos táskák, amit karácsonyra kaptak. Varrtam nekik hozzá egy-egy tolltartót is és persze egy fiúsat is a Marcinak. Telefontöltő-tartót apukának és öko-táskát anyukának!