2010. június 30., szerda

Kell egy kis romantika...

Hétvégén varrtam egy táskát magamnak. Az anyagba már hónapokkal ezelőtt beleszerettem. Tudtam, hogy nyári táska lesz belőle,csak azt nem tudtam kitalálni, hogy milyen fazont varrjak. Gondoltam majd előbb utóbb kipattan valami ötlet a fejemből. Aztán amikor a barátnőmnél voltam a hónap elején Ausztriában, ott átlapoztam néhány lakberendezési újságot és egyikben megtaláltam a táskát, amit nagyon el tudtam volna képzelni ebből a két anyagból. Így született meg ez kis fodros, romantikus táska a nyári ruháimhoz:


2010. június 28., hétfő

Névnap

Drága nagymamámnak ma van a névnapja. Ő amúgy 87 éves, de azon kívül, hogy fájnak a térdei, szerencsére nagyon jó egészségnek örvend. Még mindig isteni túrós palancsintával, rétessel és lekváros buktával kényeztet minket. Reméljük még sokáig.
Már régebben kitaláltam, hogy varrok neki egy olyan párnát, aminek a közepén a Házi áldás van. Ezt már hónapokkal ezelőtt ki is nyomtattam, ott várta a polcon, hogy valami kerekedjen belőle.
Este megköszöntöttük, nagyon tetszett neki:

2010. június 24., csütörtök

Indulhat a bevásárlás...

Már napok óta csak bevásárló táskákat varrok. Tanító/tanár néniknek, óvó néniknek , bölcsis gondozóknak évzáróra, megköszönni az egész évi fáradozást. Először csak magunknak varrtam, aztán annyira megtetszett a munkatársaimnak is, hogy már nem is tudom, hányadiknál tartok...
Remélem mindenkinek tetszik majd az ajándék :-)

2010. június 22., kedd

Padlizsános rétes

Vasárnap a galagonyás lányoknak padlizsános rétest sütöttem. Szerintem isteni finom, lehet, hogy már más is csinált ilyet, de én véletlenül találtam ki pár hete, amikor megmaradt egy kis párolt sárgarépa és volt még a hűtőben padlizsán meg réteslap. Azóta már többször sütöttem ilyet, igaz, hogy a (hús-és tésztaevő) családom sajnos nem nagyon kedveli, de a kollégáknak is nagyon izlik:-))

Hozzávalók (2 rúdhoz):


1 csomag réteslap (előhűtött, 8 lap csomag)
1 nagyobb padlizsán
3 db sárgarépa (vagy ½ csomag fagyasztott bébirépa)
1 tojás
1 pohár (kicsi) tejföl
1 hagyma
3 gerezd fokhagyma

A sárgarépát felkarikázzuk (a bébirépát egészben hagyjuk), olajon, picit megsózva puhára pároljuk.
A hagymát apróra vágjuk, olívaolajon megdinszteljük és hozzáadjuk a feldarabolt (hosszában 4felé, majd vékony szeletekre vágott) padlizsánt. Sózzuk, belenyomjuk a fokhagymát és gyakran kevergetve puhára pároljuk.
A párolt padlizsánt és sárgarépát összekeverjük, belekeverjük a tojást.
Két réteslapot egymásra fektetünk, olajjal megkenjük, majd erre két réteslapot teszünk, a tetejét megkenjük fél pohár tejföllel. A középső kétharmad részre kenjük a zöldségek felét,
feltekerjük. A másik rudat is így készítjük el.
A tepsit kikenjük olajjal, a rúd tetejét is megkenjük olajjal. Előmelegített sütőben addig sütjük, míg a teteje szép piros nem lesz.

Fotót még nem készítettem róla, Éva képei között találtam viszont egyet, igaz, ezen nem sok minden látszik belőle.

2010. június 20., vasárnap

Festős-nap

Mielőtt még a festésről írnék, egy, a múlt héten készült fotókból készített kollázst mutatnék. Hihetetlen, de igaz, hogy középső gyermekünk is befejezte általános iskolai tanulmányait, gyorsan repülnek az évek. Még szerencse, hogy csak rajtuk vesszük észre :-)

Ma egy csodálatos napot töltöttünk Gizella kertjében. Az időjárás is kegyes volt hozzánk, addig nem esett, amíg ott voltunk. Ibolya a borotvahabos festés rejtelmeibe vezetett be minket, mindannyian borzasztó lelkesek voltunk, nagyon szép és izgalmas anyagok születtek!


Köszönöm Gizella, hogy ott lehettem, remélem még sok ilyen közös alkotásunk lesz a csoporttal.
Még több képet a Galagonya blogjában találtok.

A festés előtt még névnapoztunk is egy kicsit, előrehozva a júliusi névnapokat,mivel legközelebb csak szeptemberben találkozunk. Én félkész blokkokat kértem a lányoktól, nagyon szépek, már alig várom, hogy készre varrhassam.

2010. június 16., szerda

Házipapucs


Azt hiszem, egy kissé le vagyok maradva, elég régen írtam már. Mióta egyre több a teendő a ház körül, sajnos ritkán tudok leülni varrni. Mivel hosszúak a nappalok, esténként elég későn megyünk be az udvarról,
De olyan jó a teraszon vacsorázni, közben csodálni a virágokat, hallgatni a madárcsicsergést :-)
Június első hétvégéjén barátnőmet látogattam meg Bad Radkersburgban, csodás két napot töltöttem el nála.
Ajándékba vittem neki ezt a szobapapucsot és gyöngysortartó-bábut, az egyik Tilda könyből varrtam őket.